Osterschinken-Rezepte

Ungarischer geräucherter Schinkenspeck

Ungarisch:

A húsvét elképzelhetetlen a tojás és a sonka nélkül. Lássuk hát milyen recepteket találunk, amelyekkel feldobatjuk az ünnepi asztalt, vagy épp menüsort.

Különleges mázas húsvéti sonka

Hozzávalók:

1 egész, előfőzött csontos sonka
egész szegfűszeg
3 csésze barna cukor
1/2 csésze dijoni mustár
1 doboz Dr. Pepper
3 evőkanál almaecet

Elkészítés:
Kezdésként melegítsük elő a sütőnket 160 fokra. A főtt sonkát vagdaljuk be, és nyomkodjuk bele a szegfűszeget, rombuszonként egyet majd lefóliázva, egy tepsiben helyezzük a sütőbe. Nagyjából 2 és fél, 3 óra alatt teljesen elkészül.
Ezután jön a máz. A barna cukrot gondosan melegítsük fel, majd adjuk hozzá a mustárt, az ecetet és végül a Dr.Pepper üdítőt. Folyamatos kevergetés mellett főzzük nagyjából 15 percig, míg kissé be nem sűrűsödik.

Körülbelül két óra sütés után, vegyük ki a sonkánkat a sütőből, és kenjük be a mázzal. Ezt követően tegyük vissza húsz percre a sütőbe, majd ismételjük meg a folyamatot egészen addig míg 2-3 rétegnyi máz nem kerül rá.

Pikáns sonkakrém
Ha már unjuk a reggeli tojás, sonka kombót, jöhet egy kis hideg krém, amit akár a pirítósra is kenhetünk!

Hozzávalók:

2 ek olaj
1 fej hagyma
2 ek ketchup
2 ek mustár
csípős paprika
40 dkg füstölt sonka
10 dkg marinált paprika
10 dkg majonéz
20 dkg sajtkrém
só, bors

Elkészítés:

A hagymát meg kell pirítanunk az olajon, adjunk hozzá 2-2 ek ketchupot és mustárt, valamint egy csipet csípős paprikát, és főzzük össze.
Ha kihűlt, keverjünk hozzá 40 dkg apróra vágott füstölt sonkát, 10 dkg feldarabolt marinált paprikát, 10 dkg majonézt és 20 dkg sajtkrémet. Sózzuk és borsozzuk meg ízlés szerint, majd hűtsük le.

Medvehagymás-sonkás csiga

Egy kis finomság, és amúgy is, a medvehagymának most van a szezonja.

Hozzávalók:

10 dkg medvehagyma
10 dkg reszelt sajt
10 dkg sonka
1 csomag leveles tészta
2 db tojás
4-5 ek ketchup vagy tejföl
só, őrölt bors

Elkészítés: 

Mossuk meg a medvehagymát, hagyjuk, hogy lecsepegjen, majd vágjuk apróra. Ezután a sajt kétharmadát, a medvehagymát, a tojást és ketchupot összekeverjük, megsózzuk és megborsozzuk.
Aleveles tésztát megnyújtva, kenjük meg a töltelékkel, majd tekerjük fel, és a rudakból vágjunk 2-3 cm vastag szeleket. Pakoljuk őket a sütőpapírra. Ezután mehet a sütőbe, ahol 15-20 percig sütjük. A sütés vége felé megszórjuk a maradék sajttal, és aranysárgára sütjük.

Sonkás-borsós rakott tészta

Hozzávalók:

25 dkg fusilli tészta
1 fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
30 dkg főtt füstölt sonka
20 dkg mirelit zöldborsó
2,5 dl zsírosabb főzőtejszín
1 dl tej
1 ek búzaliszt
só,bors
1/2 tk szerecsendió
20 dkg trappista sajt (lereszelve)

Elkészítés: 

Főzzük ki a tésztát enyhés sós, forrásban lévő vízben, és szűrjük le. Vágjuk apró kockákra a vöröshagymát, aztán egy nagy serpenyőben kevés olajon pároljuk üvegesre. Adjunk hozzá az aprított fokhagymát, majd a sonkát is.

Néhány perc elteltével adjuk hozzá a tejszínt, a lisztet csomómentesre kikvert tejet és forraljuk össze, hogy sűrű ragut kapjunk. Jöhet a só, bors és egy kevés szerecsendió. Miután kész a szósz, öntsük hozzá a tésztához és keverjük jól össze.
Egy tálba öntve szórjuk meg reszelt sajttal, majd 180 fokos, előmelegített sütőben 30-40 perc alatt süssük készre, míg a sajt rá nem pirul.